7. rész

Az első vendégek fél hét után nemsokkal érkeztek. Rebecca és Greg volt az, osztálytársak. Üdvözöltük és behívtuk őket. Utánuk egyre többen csordogáltak, míg végül azon kaptunk magunkat, hogy dübörög a zene és alig férünk el a nappaliban. Gyorsan kitettük a rágcsát meg a piákat az asztalra, majd belevetettük magunkat a társasági életbe. Húha, volt ott aztán minden: röpködtek az üres műanyagpoharak, kilöttyent minden, ami csak lehetett, mindenki a chips maradványain taposott.  Mindezek ellenére semmi gond nem volt volt egészen addig, míg az egyik enyhén ittas haver el nem ordította magát, hogy "Mindenki a medencébeee!"-majd leborult az asztalról, ahol egész addig táncolt. Meglódult a tömeg, rápréselték egymást az üvegajtóra. Elég poén lehetett kívülről: kb. 30 félig részeg fiatal egyszerre akar kimenni egy 2x1 méteres ajtón. Nagy nehezen végülis kijutott mindenki, bár mintha valaki összeesett volna az ajtóban. "Majd felkel."- gondoltam. Nem egy lány kapásból lekapta a felsőjét és egy szál melltartóban (meg persze egy szoknyának nem nevezhető valamiben a derekuk alatt) csobbant be a vízbe. Na több se kellett, minden srác utánuk. 
Mi, akik józanok maradtunk úgy-ahogy (a társaság körülbelül fele) visszamentünk a házba, majd ismét feldübörgött a zene. Miközben valami Dave-vel táncoltam, nem kerülte el a figyelmemet, hogy Phoebe Nick ölében ült, eléggé össze voltak gabalyodva. Nevettem egyet, aztán visszafordítottam a tekintetemet táncpartneremre. Azaz csak fordítottam volna, hiszen addigra ő már hasmenéses rinocérosz módjára tört utat magának a WC felé, hogy - Alex cimborám szavaival élve - "elmondjon egy imát az oltárnál." Így fogtam magam és félrevonultam. Töltöttem valami italt, de még a felénél se tartottam, amikor Chuck vergődött oda mellém. 
- Jó a buli, mi? - Tág pupillájából azt állapítottam meg, hogy nem teljesen józan. Még hogy nem lesz szükség a segítségemre...
- Aha. Te mikor jöttél? - kérdeztem. Fel se tűnt, amikor bejött. De örültem, hogy mégis itt van. Őszintén szólva nem reménykedtem benne, hogy eljön, hiszen már a legelső alkalommal is én mentem oda hozzá, jószerével ráerőltettem magam. Nem stílusom az ilyen, jobban szeretem, ha inkább a srác kezdeményez. Annak ellenére gondolom ezt, hogy Chuckra valami oknál fogva nem úgy tekintek, mint egy olyan srácra, akihez a jövőben szerelmi szálak fűzhetnének. Ez teljesen más volt.
- Fogalmam siiincs! - kiáltotta, majd poharát a magasba emelve eltűnt a többiek közt. Már épp azon voltam, hogy utána megyek és nyakon borítom, amikor meglepetésemre Markba botlottam bele.
- Szeva szivi. Mit szólnál ha mi most elvonulnánk egy csendesebb helyre és találnánk valami jobb elfoglaltságot ennél a bulinak nevezett szarnál? - Tudtam, látszott rajta, hogy totál be van állva, de mégsem tudtam szó nélkül otthagyni. Megfogtam a Chucknak odakészített pohárnyi hideg vizet, és képen öntöttem.
- Ezt még megbánod! -mondta, majd előrelendült. Szerencsémre, a semmiből előbukkanó Sebastien tenyerével találkozott az arca. Hirtelen magához tért, majd szitkozódva arrébb állt.
- Hogy érzed magad? Minden oké?- kérdezte azonnal.
- Persze, csak egy kicsit szégyellem magam emiatt a kis senki miatt.- vallottam be őszintén. Egyszerűen annyira utálom az ilyen fazonokat! Nem lehet velük kibírni. Azt hiszik magukról, hogy ők a Megváltók, vagy mittudomén, hogy minden csaj utánuk epekedik. Pedig ez rohadtul nem igaz. 
- Akkor jó.- Láttam rajta, hogy nem tudja, mit mondjon, ezért elütöttem egy elég gyenguszra sikerült poénnal a dolgot:
- Most kvittek vagyunk Charlie miatt?
- Azt hiszem, igen. Esetleg mit szólnál, ha...várj, mi történt a fejeddel?
- Hogy mi? Ja, az...- hirtelen beugrott, hogy miért is díszeleg egy ragtapasz nyoma a fejemen. Még a buli előtt leszedtem, és fél tubus korrektort nyomtam rá, de ezek szerint így se tudtam teljesen eltüntetni.- Csak egy kis bénázás a fürdőszobában.
- Nem fáj? - kérdezte aggódva. Nem tudtam hova tenni, csak reménykedni mertem, hogy azt várja, hogy megsimogathassa vagy esetleg puszit adhasson rá.
- Hát, csak egy kicsit...- füllentettem. És bejött. Lassan felemelte a kezét, majd közelebb lépett. Hátrasimított egy tincset a hajamból, majd egy szinte rálehelte azt a bizonyos gyógypuszit a homlokomra. Érdekes, nem is ott ütöttem be. De kit érdekel, ó, édes istenem! Ott és akkor komolyan nem érzékeltem semmit és senkit a külvilágból, kivéve persze Őt. Egy a baj a pillanatokkal: túl rövid ideig tartanak és mindegyik elmúlik. Sajnos ez is egy olyan pillanat volt. Túl hamar lépett el tőlem. Vettem egy nagy levegőt, hogy visszatérjek a valóságba, majd elmotyogtam egy "Köszi"-t. Nem mertem a szemébe nézni, féltem hogy elpirulok.
- Szívesen.- mondta halkan. Az ő hangján is érezni lehetett a bizonytalanságot. Talán azt érezte, hogy elhúzódok tőle? Nem hinném, sőt. Érdekelt, hogy mit gondol, úgyhogy erőt vettem magamon és ránéztem. Pont bele abba a gyönyörű zöld szempárba. Lassan ismét közelebb lépett, mire én is... Lehet, hogy ezt csak a pia hozta ki belőlem, de hirtelen az az ötletem támadt, hogy csak simán odalépek hozzá és megcsókolom. Neki is ez járhatott a fejében, ahogy azt a mozdulataiból kivettem. Már csak 10 centi...Olyan, mintha egy lufit csak fújnának, és fújnának...
- Öhm, bocsi hogy zavarok, de beszélnem kell Ashley-vel.- ... amíg a lufi ki nem durran. A drága Vee bukkant fel a legjobbkor. Olyan pillantást küldtem felé, hogy jobb, ha menekül, de nem vette a lapot. Ennyire vak?  
- Ööhh persze, nem zavarsz.- Sebastien tért előbb magához. Bocsánatkérő pillantást küldött felém, majd ott hagyott. Mintha a szívemet tépték volna szét. Jószerével ráripakodtam Vee-re.
- Te, most őszintén? Mi a jó édes anyukám olyan fontos, hogy pont most idesétálsz? Nem volt jogod kidurrantani a lufit, amit mi ketten fújtunk fel. - modtam egyre jobban elkeseredve. 
- Miért, mi történt? - nézett értetlenül.
- Komolyan? Tényleg? Fel se tűnt, hogy saccperkábé 2 másodpercen múlt, hogy Sebastien megcsókoljon? - megint fellángolt bennem a vágy, hogy ott helyben kicsináljam.
- Ú, basszus, ne haragudj, nem tudtam. Nem is meséltél róla. Ki ez a srác?
- Hagyjuk.- sóhajtottam. Már tökmindegy. - Szóval mi a baj? 
- Nézd meg, ki van ott és megtudod...- bökött a kanapé felé. Már értem. Adam ült ott, vagyis inkább már félig feküdt.
- És? Még mindig nem értem, hogy mi ezzel a baj.
- Az hogy most mi a francot csináljak? Odamenjek, vagy ne? - szinte könyörögve nézett rám. A lehető legőszintébben válaszoltam neki.
- Menj, és ne hagyd magad lerázni! Most vagy soha.
- Oké, köszi.- Még ő is küldött egy futó mosolyt, aztán lehuppant a tetovált srác mellé a kanapéra. Nem lesz itt gond.
Jót kuncogtam magamban azon, hogy előbb Phoebe, majd fél perccel később Nick is távozik a hátsó ajtón. Komolyan azt hitték, hogy senki nem veszi őket észre? Elég nyilvánvaló, hogy odavannak egymásért, de ezt még maguknak se merték bevallani. Na majd most. Mindeközben kíváncsian vártam, hogy mi lesz Vee-vel és Adammal. Ezen se kellett sokáig agyalnom, hiszen mire kerítettem még pár zacskó ropit, kitettem a pultra (ha már egyszer a házigazda a hátsó kertben kitudja épp mit csinál) már azt láttam, hogy a legjobb barátnőm és a számomra helyesnek sem mondható szőke srác már a kanapén fekve ölelkezik. Ez nem igaz! Most úgy lenne fair, ha odamennék és kirángatnám Adam alól. Csak a miheztartás végett. Gyorsan kivertem a fejemből ezt a gondolatot, hiszen minek csesznék ki vele? Legalább nekik összejött, ha már nekem nem...Hirtelen eszembe jutott Chuck, de mégsem indultam a keresésére. Helyette kimentem a fürdőbe, hogy egy kicsit felfrissítsem és rendbe szedjem magam. Pechemre a kulcs nem volt a zárban, így csak behajtani tudtam az ajtót magam mögött. Nem telt el két perc, mire valaki berontott, durván megragadta a kezemet és kirángatott a folyosóra. Mark volt az.