11.rész

Jó estét! :)
Folytatódik a láncreakció, itt a kövi rész. Nincs hozzáfűznivalóm, csak annyi, hogy jó olvasást!:D


Gyorsan összekaptam magam, de mivel nem tudtam, hova készülünk, vagy hogy mit tervez, fogalmam sem volt, mit vegyek fel. Rövid hezitálás után ismét a fehér sort és masnis, szürke ujjatlan mellett döntöttem. Kedvenc szürke tornacipőmmel párosítva ez a cucc akármilyen célra megfelelt. Ezért is jó ez a mindentbele-stílus: azt vesz fel az ember, ami éppen jólesik.
Bedobáltam az övtáskába azokat a dolgokat, amik nélkül sehova nem indulok el, bekaptam egy muffint, bezártam az ajtót és vártam. És vártam. Már negyed hét is elmúlt, amikor úgy döntöttem, hogy felhívom.
Sokáig kicsöngött, de végül felvette.
- Igeeeen?
- Én vagyok. Esetleg méltóztatsz még ma ideérni? - kértem rögtön számon. - Hova akarsz vinni egyáltalán?
- Ja, nem velem jössz. Seb visz el randizni, de még ő se tud róla. Wow, de jól néz ki valaki! - füttyentett egyet a telefonba, mert ekkor befordult a sarkon. Szerencséje, így legalább nem kell átnyúlnom a telefonon, hogy megfojtsam.
- Szóval mi? Mi van Sebbel? Hogy jön ő egyáltalán a képbe? Honnan tudod, hogy  akar-e randizni? Basszus, te nem vagy normális! Ez milyen gáz már!  El se akart hívni sehova, te meg itt játszod a Cupidót. Pelenkád meg nyilad remélem nincs.- Teljesen kiakadtam. Ezt mégis hogy a francba gondolta?  Frusztráltságomat még jobban tetézte, hogy Alex úgy csinált, mint aki bealudt a monológomon. Olyan műásítást mutatott be, amit ha más körülmények közt produkál, talán még értékelek is.
- Ja abbahagytad? Bocs, majdnem elaltattál. 
- Ne húzz fel még jobban, mert komolyan mondom olyat csinálok, amit később sem fogok megbánni.
- Te meg ne túráztasd magad, a stressz árt a szépségnek. Bár neked már mindegy, ahogy nézem.- utalt szemtelenül szétzilált hajamra és félig elkent szemfestékemre. Jóízűt kacagott saját poénján, de amikor látta, hogy sarkon fordulok és otthagyom, nyomban szabadkozni kezdett.
- Hé, várj már! Muszáj mindenen megsértődni?
- Igen, igen muszáj! Tudod amikor mondtad az előbb, hogy mit tervezel, egy pillanatig, csupán EGY rohadt pillanatig hittem neked. Nem kellett volna, te is csak pasiból vagy!
- Micsoda? Én komolyan mondtam, amit mondtam. Ma találkozni fogsz Seb Wrighter-rel. Ha tetszik, ha nem. - jelentette ki magabiztosan. Látva, hogy nagyokat kamillázok, folytatta: 
- Figyi Ash, láttam amit láttam és hallottam, amit hallottam. Nagyon úgy tűnik, hogy érdeklődik irántad. Onnan tudom, mielőtt még félbeszakítanál, hogy engem is megkeresett, hogy rólad kérdezősködjön. Először majdnem elküldtem a francba, de láttam rajta, hogy mennyire... hatással voltál rá. Viszont elég régóta ismerem ahhoz, hogy tudjam, ha lányokról van szó, eléggé félénk. Már ami a randira hívást illeti. De ha egyszer felbátorodik...- kacsintott, majd elhallgatott.
Ezek után mit kellett volna mondanom? Sokkolt, amit mondott, elég rendesen. Ami azt illeti, annyira ledöbbentett, hogy le kellett ülnöm az útpadkára. De jó értelemben szédültem, mert hihetetlenül boldog voltam mind Seb, mind pedig Alex miatt. Lehet, hogy mégse olyan bunkó, mint aminek mutatja magát? 
- Huh.... Hát, köszi. Nem hittem volna rólad, hogy ilyen jófej vagy.
- De csak ha a legjobb barátaimról van szó. Hé, most miért sírsz? Várj, most mi van? - kezdte, mert ekkor felpattantam a földről, hogy egy hatalmas puszit adhassak neki, és megölelhessem. Elmondhatatlanul jól esett, amit mondott. Ezt próbáltam neki elmondani egy tipikus Ashley-féle tüdőbőlmindenlevegőtkiszorító öleléssel. Nem érdekelt,hogy a járókelők megbámultak. És nemcsak a járókelők, mert ekkor lefékezett mellettünk egy fehér Audi, hogy a sofőrje megbámulhasson minket, aztán szélsebesen elhajtson. A hülye. Nem is foglalkoztam vele komolyabban, inkább újból Alexre összpontosítottam.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, de elengedtem. Nehogy a végén félreértse, bár ezt egy korábbi eset kapcsán már tisztáztuk. Azóta a kis baki óta olyan barátra leltem benne, akinél jobbat az ember keresve sem találhat. 
- Köszi. - mosolygott megszeppenten. Hát igen, nem túl gyakori az ilyesfajta érzelemkitörés az én esetemben.
- Ugyan. - mosolyogtam vissza, majd a ház felé húztam. - És akkor most hogyan tovább? Nekem kell legalább 5... - közben beértünk a nappaliba, ahol egy pillantást vetettem magamra a tükörben, ezért gyorsan kijavítottam magam - vagyis 10 perc, míg rendbe szedem magam.
- Akkor szólok Sebnek, hogy valószínűleg egy picit kések. Amúgy moziba mentek, ha még nem említettem volna. 7-kor kezdődik a vetítés, szóval csipkedd magad.
Amíg ezt végigmondta, villámgyorsan kibontottam eddig lófarokba kötött hajam, ujjaimmal nagyjából átgereblyéztem, lefújtam magam kedvenc parfümömmel és nekiálltam lemosni elkenődött sminkemet. Azonban egy nő köztudottan egyszerre több dologra képes figyelni, ezért ha csak fél füllel ugyan, de hallottam egy bökkenőt rövid beszédében.
- Hogy mondtad? KésEL? Úgy érted, hogy úgy tudja, ketten lesztek vagy mi? - Abszurdnak tűnt az ötlet, de ezek után bármit kinézek Alexből.
- Fején találtad a szöget.
Egy pillanatra megállt a kezemben a szemceruza, majd felé fordultam. Kattogott az agyam rendesen, hogy mit vágjak a fejéhez, de végül csak legyintettem. Nem fogom megint felhúzni magam. Nincs értelme. 
- Ajjaj..- mondta Alex 2 perccel később, amikor már a hajvasalóval próbáltam emberi alakzatot kölcsönözni magamnak -Seb nem veszi fel a telefont. Meggondolta vajon magát?
- Nem tudom. De annyi biztos, hogy ha veled se akar mozizni, akkor engem pláne nem akar látni. Hagyjuk inkább az egészet, legalább őt se hozzuk kellemetlen helyzetbe.
- Hmm...- morfondírozott tovább - Szerintem meg menjünk el, mivel úgyis le van foglalva 3 jegy.
- 3?  Azt mondtad hogy úgy tudja, csak ketten mentek. - néztem rá értetlenül.
- Igen, azt mondtam neki, hogy viszem a barátnőmet...khmm...
- Na jó, inkább ne mondj többet. A végén még meggondolom magam. - Természetesen eszem ágában sem volt ilyet tenni, de hadd érezze Alex is, hogy "jótékonykodás" ide vagy oda, nem csak ő diktál.
- Mehetünk már? Komolyan egy menyasszony is hamarabb elkészül nálad.- türelmetlenkedett.
- Nyugi már. Mindjárt megvagyok, csak írok egy üzit Apunak, hogy hova mentem. - Mialatt ezt kimondtam, már elő is kaptam egy gyűrött cetlit a fiókból. Gyorsan lekörmöltem, hogy "Szia! Moziba mentem, ha 11-re nem érnék haza, hívj fel! Pusza " . A végére odabiggyesztettem egy aláírást, biztos ami biztos. - Na indulhatunk.
- Végre...- forgatta a szemét Alex. Nem kis meglepetésemre azonban nem a buszmeg, hanem az azzal ellenkező irányba indult. Megálltam a kapu előtt, és vártam.
- Mi van már? Gyere, lekéssük a randit. 
- De te most hova mész? Buszozunk, nem? - vontam fel a szemöldököm.
- Persze, majd az első randitokra busszal mész.. Nem, ez kizárt. - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
- Akkor? Repülünk?
- Itt parkoltam le egy utcával arrébb, ne csináld már.
- Ja, hogy taxizhatok? Fizetni nem fogok. - mondtam, mire kinyújtotta a nyelvét.
Közben elindultunk arra, amerről fél órája ő jött. Befordultunk a mellékutcába, ahol nem állt más, csak egy éjfekete, kabrióra átalakított Peugeot 206-os gyönyörűség.
- Hűű-ű-ű-űha. - Teljesen lenyűgözött az autó.
- Tudom tudom, szállj már be. 
- Komolyan mondom, elvileg én randizok, de te idegesebb vagy, mint én. - jegyeztem meg, majd beszálltam mellé. A biztonsági öv nagyot csattant, jelezve, hogy bármi történjék, nem kötök szoros barátságot a szélvédőre kenődött bogarakkal és még ki tudja, mikkel.
- Ebben te biztos vagy? - kezdtem parázni, mivel még sosem ültem Alex mellett az anyósülésen.
- Most már késő. - eresztett meg egy gonosz vigyort, majd a gázba taposott.

10.rész

Halihóó!
Igaz, hogy tegnap is tettem újat, de a mait csakis a történetben Vee-t alakító barátnőm kedvéért hozom ilyen hamar. Ezúton is sok sikert ehhez az egész hülye ügyhöz! May the force be with you :))♥
Ja, és előre jelezném, hogy a következő 2 hétben ismét nem lesz időm, mivel jövő héten táborozok, utána pedig Balcsi körüli bringatúrán leszek. Szóval igyekszem ma-holnap bepótolni amit belehet, és amint hazaértem, extra kiadós részekkel jövök.:D
Remélem tetszik! Pusza :*


A tegnap éjjelt senkinek sem kívánom, még Nicole-nak se. Tudni, hogy valaki kishíján az életét kockáztatta érted, és ebben a tudatban lenni hosszú, semmitmondó órákon át. Álmatlanul forgolódni az ágyban, rettegve attól, hogy mit hoz a holnap.
"Én nem tudom, mi ütött belém. Eddig semmi bajom sem volt. Lehet, hogy kezd hatalmába keríteni a depresszió?"-villant át az agyamon. "Na még csak az kéne. Ne már!"  Utáltam ilyen nyominak érezni magam, de néha előjön , és akkor nem lehet mit tenni. "Vagyis dehogynem!"- ezzel felugrottam az ágyról, hogy hajnali kettőkor az egész szobát végigkutatva előáshassam a fülesemet. Elég bonyolult feladatnak ígérkezett, hiszen nem akartam Matt-et felébreszteni azzal, hogy lámpát kapcsolok. Kemény 15 perc kutatás után előhalásztam a  fiókom aljából, gyorsan - vagyis a lehetőségekhez képest gyorsan - kibogoztam, bedugtam a telómba, hanyatt dőltem az ágyon. Ironikus, hogy elsőre épp az a szám indult el, ami leginkább a hangulatomhoz illett. 
"I open my eyes, I try to see but I'm blinded by the white light..."- Tudtam, hogy nagy rá a sansz hogy felébresztem az öcsköst, de nekiálltam dúdolni a dalt. Amikor Pierre metsző, de ugyanakkor gyönyörű hangján a How could this happen to me?- kezdetű refrént énekelni kezdte, a hideg kirázott, de nem olyan értelemben mint délután. Ez amolyan földöntúli rajongás volt, olyan megfoghatatlan, mégis testközeli. Simply awesome.:)
Észre se vettem, hogy mikor merültem álomba. Csupán annyira emlékeztem, hogy a This Song Saved My Life-n már sokadszorra elbőgtem magam, majd befelé fordultam, hogy a párnámba zokoghassak tovább.
----
Reggel komolyan megijedtem, amikor arra ébredtem, hogy valaki fojtogat. Épp segítségért kiáltottam volna, amikor mire jöttem rá? Hogy ez csak a rohadt fülhallgató.
Kikászálódtam az ágyból, majd a tükörbe néztem - nem kellett volna. Fintorgás helyett azonban nagy morcosan a konyhába indultam. Nem tudom, hogy jól tettem-e, de megálltam az ajtó előtt, így elcsíptem egy beszélgetés-foszlányt:
- ..de ne hívogasd, ha eddig nem tetted meg! Később folytatjuk. - majd Apu lecsapta a telefont. Féltem, hogy megneszelte ahogy hallgatózok, ezért gyorsan taktikát váltottam: felfedtem magam, mielőtt ő tehette volna meg:
- Jóóóóó reggelt! Hogy aludtál apucikám?- mondtam tettetett jókedvvel, majd egy cuppanós puszit nyomtam az arcára.
- Neked is, kislányom. Egész tűrhetően, bár ha Jeanette hugicád nem horkolna ugyebár...- ráncolta össze homlokát. Ilyenkor látszottak a legjobban az évek múltával egyre feltűnőbbé váló szarkalábak a szemei alatt. Ezt leszámítva azonban, ilyenkor tudtam egy röpke bepillantást nyerni abba a ravasz, mindenében kanál fiú vonásaiba, aki állítólag volt.
-  Megértelek. - mosolyogtam vissza, majd nekiláttam a rántottának. 
A kaja után támadt hirtelen jókedvem egészen addig tartott, amíg a suliba beérve Vee kapásból nem szállt rám.
- Jaj, de jó hogy itt vagy! Hallod, most mit csináljak? Ugye láttál minket a bulin, de azóta nem hívott és most nem tudom. Szerinted?
- Neked is szia. És fogalmam sincs, nem tudom, mit műveltetek ti ketten.- vallottam be őszintén. 
- Hát lehet, hogy jobb is..khmm...
- Mi van?- kerekedtek el a szemeim. Ez a hülye tényleg lefeküdt vele???
- Nyugi, nem történt semmi komoly, de aajj miért nem hív? Látni akarom!
- Akkor hívd fel te. Ha ő nem keres, keresd te. Ha meg nem akar tudni rólad, úgyse veszi fel.
- Na persze!- húzta fel az orrát, majd otthagyott. Nagyokat kamilláztam, hogy mi ütött ebbe a csajba. Aztán egy égi jel elterelte a figyelmemet. Szó szerint égi volt, mert Alex egy nagy kupac könyvvel jött le a lépcsőn, sikeresen elejtve a fordulóban az összeset. Kedvem lett volna alaposan körberöhögni, de mivel a múltkor ő se hagyott a földön - még szép is lett volna azok után, hogy miatta vágódtam el - odafutottam, hogy felsegítsem. Őszinte csodálatomra megköszönte.
- Na és mizujs? Hallottam mi történt a hétvégén.
- Mi van? - Honnan tudott meg és mit? - Bővebben?
- Tudod, ismerem Jasont és Sebet is...- adta meg a választ. Ezzel teljesen lesokkolt, hiszen egészen vasárnap reggel óta eszembe sem jutott Seb illetve a majdnem elcsattant csókunk. Vajon lesz ebből egyáltalán valami, vagy csak játszani próbált? "Amint tudom, megkeresem"- azonban ahogy ezt megbeszéltem magammal, rájöttem, hogy fogalmam sincs hol keressem. A teljes nevét mondta egyáltalán? Kétlem.
- Ja, értem. Hát úgyis tudsz mindent.
- Szeretném tőled is hallani, ha nem gond. Meg lenne egy meglepim délután.- rejtélyeskedett. Nem tudtam hova tenni a dolgot, hiszen tőle sosem kaptam semmit. Persze nem mintha csak azért segítenék neki, hogy valahogy meghálálja. 
- Kezdjek félni?
- Talán...- nevetett fel, majd sűrű puszidobálások közepette távolodni kezdett. Elég érdekes látvány volt, ahogy félrecsúszott szemüvegével, szanaszét álló hajával, kissé bicegve még hátrafele is fordult. 
- Ennek meg mi a baja?- ért oda Vee. 
- Áhh, fejre esett szegény. Kicsit észhez kéne térítenie valakinek.- majd jelentőségteljesen ránéztem. Vette a lapot, hiszen szinte azonnal kikérte magának. Hogy mi az, hogy én ilyeneket mondok, miket képzelek.
- Keep calm, csak hülyülök. - vigyorogtam rá kajánul.
- Teee... Még egy ilyen beszólás és - kezdte a fenyegetést, de sosem derült ki, hogy ezek után mit akart mondani, mert ekkor felzendült a sulirádió, elnyomva minden más hangot. Egy kicsit Activity-szerű volt, ahogy egymás tudtára adtuk, hogy ez a beszélgetés még nincs letudva. Fogtam magam, és elvonultam a mosdóba, hogy megigazítsam a hajam. 
Az ajtón belépve csend fogott körbe. Vagy csak majdnem. Az egyik fülkéből mintha Phoebe-t hallottam volna.
- ..és akkor mit mondunk Ashley-nek? - kérdezett valakit bizonytalan hangon.
- Majd kitalálsz valamit. Okos lány vagy te. - Tudhattam volna! Már megint mibe akarja belerángatni Nicole? "Kérlek, mondj nemet, mondj nemet Phoebe, kérlekszépen..."- rimánkodtam magamban.
- Ööö..nem is tudom. - habozott. 
- Döntsd el, kinek a pártján állsz.- háborodott fel Nicole, majd hallottam, ahogy csattan a zár, és kitárni készül az ajtót. Még csak az hiányzott volna, hogy lebukjak a hallgatózással, ezért bebújtam a tisztítószereknek fenntartott szekrény nyitvafelejtett ajtaja mögött. Szerencsémre, az ajtóval épp szembe voltam, így amikor Nicole orrát felhúzva távozott, nem vett észre. Nemsokkal később Phoebe is követte, de nem kerülte el a figyelmemet, hogy a szemét dörzsöli.
Utána akartam menni, hogy számon kérjem, de tudtam, hogy most úgysem vallana be semmit. Majd ha akarja, elmondja, amit el kell.
Ebben a tudatban ültem be bioszra, ahol Chuck üres helye még jobban elősegítette, hogy megint egyre rosszabbul érezzem magam. A padra hajtottam a fejem, és megpróbáltam elhessegetni a rémisztő gondolatokat a jövőt illetően. Részben a biosztanárunk monoton hangja, részben pedig az előző éjjeli kukorékolás miatt hamar elnyomott az álom. Ismét meglegyintett Mázli isten szárnya, mert a csengetés előtt 2 perccel felriadtam, mielőtt a tanár kimondhatta volna a nevem. Igaz, hogy a fele cuccom leesett a padról, ráadásul a spirálfüzet is otthagyta lenyomatát az arcomon, de legalább nem égtem le az egész osztály előtt. Annyira.
Így aztán visszacammogtunk az osztályba, összedobáltuk a még ottlévő cuccokat, és mindenki hazafelé vette az irányt. Időközben totál megfeledkeztem Alexről és a meglepijéről, szóval a szívem majdnem kiugrott, amikor otthon a kádban relaxálva full hangerőn megszólalt a telefonom.
- Hol a francban vagy? Nem azt mondtam, hogy suli után várj meg? - kiabálta bele Alex.
- Hé, nyugi. Elfelejtettelek bocs. Amúgy meg nem, nem mondtad hogy várjalak meg. - Nehogymár nekiálljon feljebb!
- Jó, mindegy. Akkor 6-ra legkésőbb ott leszek a házatok előtt. Ne késs! - majd letette a telefont.
- Oké, szia. - szóltam még bele, holott tudtam, hogy nem hallja.
Mégis mi a francot akar???

9. rész

Üdv! Igen, egy hónap telt el a legutolsó rész óta... Az a helyzet, hogy "alkotói válságot" élek/éltem át, úgyhogy ez a rész is nehezebben jött össze. Elnézést kérek ezért! De azért igyekszem kihozni belőle a legjobbat! :) Köszönöm az eddigi kommenteket, sokat jelentenek! További szép napot :*

- Baszki, miért ilyen rohadt lassú ez a szar? - dühöngtem, miközben arra vártam, hogy a lift elinduljon.
- Én mondtam, hogy menjünk a lépcsőn...
- Ne kezdd el, légyszi. Amúgy is sík ideg vagyok.
- Jó, bocs, ne harapd le a fejem...- hajtotta le a fejét Phoebe. Nem akartam megbántani, hiszen ő semmiről sem tehet. De egyszerűen nem bírom ha okoskodnak, pláne ha ilyen komoly dologról van szó.
Amint megszólalt a megérkezést jelző halk csilingelés, szó szerint kiugrottam a felvonóból. Kishíján átestem egy ottfelejtett tolókocsin, mire az egyik nővér nagyon csúnyán nézett ránk.
Végignyargaltunk a kilométer hosszúnak tűnő folyosón, majd egy fél percre megálltam a kórterem előtt.
- Bejössz te is? - kérdeztem.
- Á, inkább nem. Beszélgessetek csak. - nézett rám együttérzően, majd finoman az ajtó felé lökött. Nagy levegőt vettem, és kinyitottam az ajtót. Nem kis meglepetésemre azonban Chuck ágya üresen állt, az ágynemű pedig szanaszét volt hagyva.
- Úristen! - Kapásból az ugrott be, hogy valami történt, ezért átvitték valahova...Ki tudja, hogy hova...
- Nyugi, biztos csak röntgenre vitték.- próbált nyugtatni Phoebe. Sikertelenül.
- De mi van ha nem? Mi van ha összeomlott a keringése és most öntudatlanul fekszik az egyik műtőben? Vagy ha már nem a is műtőben? - Bepánikoltam.. Ha tényleg ilyesmi történt, akkor jobb, ha Mark most megrendeli a koporsójára a virágot. Leroskadtam egy székre, nem törődve azzal, hogy mindenki totál hülyének nézett. Phoebe tovább próbált csititani.
- Nagy levegő, nincs semmi gond. Gyere, kérdezzük meg a nővért.- Na, végre valami jó ötlet.
Odarohantunk, majd szinte egyszerre kezdtük el mondani a magunkét:
- Elnézést, meg tudná mondani, hogy hol találjuk a 25-ös kórteremben lévő srácot? Fontos lenne.
- Ehhmmm, egy pillanat - mondta unott képpel, majd rágógumiját csócsálva a telefonért nyúlt. Már két perce a kezében volt, amikor végleg elfogyott minden türelmem.
- Megtenné, hogy egy kicsit csipkedi magát?
- Természetesen, ott jön a maguk superhero-ja. - közölte elég bunkó stílusban. Ha nem minden figyelmemet Chuck kötötte volna le, tuti megmondom neki a magamét.
- Szia, mi van? Hogy vagy? Mid fáj? Úristen, nagyon sajnálom. Mid tört el? Mikor jöhetsz haza? - fújtam el egy levegőre.
- Nyugi, nincs nagy gáz. Először is köszi, hogy bejöttetek. - nézett elsősorban Phoebe-re. Remélem csak azért, mert érezte, hogy nélküle nemigen jutottam volna el a kórházba.
- Semmiség, de inkább menjünk be a lakosztályodba. - mosolyogott Phoebe. Hogy tud ilyenkor poénkodni?? Én halálra stresszelem magam, áá eskü megőrülök.
- Persze, gyertek csak.- fordított hátat, hogy a szobája felé vegye az irányt. Szó nélkül követtük, majd miután lehuppant az ágyára, mi elfoglaltuk a mellette álló 3 szék egyikét. Várakozóan néztünk rá.
- Ja igen. Szóval csak annyi volt, hogy behozták, ellátták a fejemet, megröntgeneztek, és kiderült hogy csak a bal kezem tört el 2 helyen.- mondta halál nyugalommal. Már épp felháborodtam volna, hogy hogy tud ilyen közönyösen beszélni, amikor Phoebe ismét nekiállt nyugtatgatni.
- Haló, nyugodj mér meg, látod hogy nincs semmi komolyabb baja. Csak hülye szegény, de ezt eddig is tudtuk.- Kicsit furcsa volt a helyzet, hiszen tudtommal ők előtte nemigen beszéltek. Ez volt az első gondolatom, aztán átadtam helyét a megbékélésnek.
- Igazad van, tudom. De akkor sem értem. - majd Chuckhoz fordultam:
- Amúgy miért ugrottál így rá Markra? Elég lett volna, ha csak behúzol neki egyet.
- Hát így alakult, mittudomén miért tettem. Megtettem és kész. - Feltűnően rövidre zárta a dolgot. Esze,be jutott, hogy amikor matekból korrepetált, ugyanígy elhallgatott bizonyos dolgokat. Érdekes. (3.rész)
"-És veled mi a helyzet?
- Hát, annyi a sztori, hogy apámék folyton balhéztak, anyám egyszer csak besokallt, beadta a válópert és ideköltöztünk.- válaszolt gyorsan. Kapásból kiszúrtam, hogy valamit nagyon el akar hallgatni. Érezni lehetett a feszültséget rajta. Így ahelyett, hogy tovább faggatóztam volna, csak ennyit kérdeztem:

- Nem akarsz róla beszélni?

- Nem, ne haragudj, Majd idővel talán. De most semmiképp"

Barátnőm ekkor lépett ismét színre. Semmi különöset nem csinált, pusztán kezét rátette az enyémre, ezzel jelezve, hogy inkább hagyjam békén most a kérdéseimmel Chuck-ot.  Tudtam, hogy igaza volt, mint az esetek 99%-ában. Alig láthatóan bólintottam, fújtam egyet, majd másra tereltem a szót:

- Na, és meddig tartanak bent? 

- Ha minden igaz, a jövő héten már ismét el kell viselnetek.- nevetett.Nem kerülte el a figyelmemet, hogy megint többesszámban beszélt.

- Szuuuuper.- sóhajtottam "enyhén" szarkasztikusan.

- Elnézést, de távozniuk kell. Ebédidő.- szólt be az ajtón a korábban látott undok nővér. Hogy ennek milyen harcsapofája van!

- Rendben. Nos akkor, viszlát Chucky, majd telefonozunk, meg esetleg be is nézhetünk hozzád.

- Király! De valamit találjatok ki, amivel fel tudjátok dobni az unalmas napjaimat.- kacsintott. 

- Na tessék, alighogy újra embert faragtak a megmaradt darabkáiból, de máris perverzkedik. Hiányoztál! Ja, nem bocs.

- Nagyon vicces vagy, tényleg. Ja, nem bocs.- Visszavágásnak elég gyenge volt, de ezt az állapotára való tekintettel nem vetettem a szemére. Helyette fogtam magunkat, majd nagy léptekkel elhagytam a kórtermet. Hirtelen kezdett nyomasztóvá válni az ottani légkör. Felsejlett bennem egy gyermekkori emlék, amikor a nagymamámat látogattuk meg, de sajnos ő kevésbé volt szerencsés az autóbalesetét követően, gy a látogatás után két nappal meghalt. Régen volt, mindössze 5 éves lehettem, de az a rémület, amit akkor éreztem, amikor Anyu közölte velem, mi a helyzet...Az szerintem életem végéig elkísér. Anyu... hol lehetsz most?!

- Minden oké?- nézett rám aggódva Phoebe.

- Persze, csak kicsit elgondolkodtam. - mondtam röviden, miközben magamban, mélyen kezdtem darabokra hullani. Eszembe jutott a tegnap este is, és igy még nehezebb volt megőrizni a nyugodtság látszatát. 

- Oké..- látszott rajta, hogy erősen kételkedik, de - áldom az istent, hogy ilyennek teremtette! - nem kérdezősködött tovább.

Mire leértünk a földszintre, már ott tolongott minden járni (még) tudó páciens, hogy némi ebédhez jusson. Nagy nehezen átnyomakodtunk a tömegen, majd a parkoló felé vettük az irányt. Némán baktattunk egymás mellett, amikor egy nem várt személybe botlottunk. Amint megpillantottam, régóta elfojtott düh robbant szét bennem, aminek lendületétől úgy felbátorodtam, hogy odamentem hozzá, és a szemébe vágtam mindent, amit ott és akkor eszembe jutott.

- Te.. hülye.. állat.. mi.. a.. szart.. keresel.. itt.. miattad.. fekszik.. itt.. te.. eszetlen.. szemétláda .. rohadj.. meg.. hogy.. voltál.. ilyenre.. képes..- minden egyes szót egy-egy ütéssel megtoldva. Meglepetésemre azonban Mark csak némán állt, lehajtott fejjel. Meg sem próbált megakadályozni. Ettől viszont úgy meglepődtem, hogy ugyanolyan hirtelen nyugodtam le, mint amivel felhúztam magam.

- Én..sajnálom. Őszintén. Sokat ittam, asszem. Tényleg nem akartam. Megváltoztatnám, ha tehetném, de te is tudod, hogy ez lehetetlen.- Miért pont ezt kellett mondania ilyen formában? Ugyanezt gondolom a múltban elkövetett hibákról, és ezt akárki kérdezné, neki is megmondanám.De most, hogy ezt a fegyvert ellenem akarják elsütni...

- Tudom. Vagyis tudjuk.- szólalt meg váratlanul Phoebe.

- Akkor jó. Amiket mondtam és tettem, szóval... Még egyszer nem fordul elő.

- Az biztos, ugyanis a közeledbe se megyek többet. - A-a, az teljesen kizárt. Bűnbocsánat ide vagy oda, nem tudnék megmaradni vele egy légtérben.

- Igen, ezt sejtettem. Épp ezért át is iratkoztam másik suliba, amíg be nem töltöm a 18-at. - Ezek szerint lecsukják? Húha, ezt nem hittem volna... De kitudja, lehet megússza egy felfüggesztettel. Végülis nekem teljesen mindegy. Felőlem a Holdra is kilőhetik, ugyanúgy fogom utálni.

- Nagyszerű. - csak ennyit mondtam. Ismerős dudaszó hallatszott a parkoló másik feléből.

- Most mennünk kell, viszlát Mark.- zárta rövidre Phoebe.

- Sziasztok, és még egyszer őszintén sajnálom.

- Sokra megyünk vele.... Na mindegy, szia. - Gondoltam, odaszúrok neki még egyet. Megérdemli. Ezzel faképnél hagytuk. 

A kocsiba bepattanva láttam, hogy Apu telefonja az anyósülésre van dobva, épp elaludt a képernyője. Még egy szempillantásnyi időre láttam, hogy van 10 nem fogadott hívása.

- Ki keresett ennyiszer?

- Hm? Ja, senki. Biztos munkahely. - Na ne, már ő is kezdi. Istenem, mindenki velem szórakozik? 

- Jó, te tudod. - Nem volt kedvem vitába bonyolódni, pláne a Mark-ügy után. Most ki kell pihennem magam, hogy holnap újult erővel vessem bele magam a tanévbe. Már a gondolatától is a hideg rázott.