6. rész

Hazáig rohantam, hiszen nem akartam megbántani Phoebe-t azzal, hogy elkések. Igaz, hogy már megszokta tőlem, de akkor se. Siettem, ahogy csak tudtam, aminek meg is lett az eredménye. A zuhany alatt állva nem vettem észre, hogy felborult a samponos flakon, teljesen beterítve a kabin alját csúszós cuccal. Épp léptem volna ki, amikor sikeresen elvágódtam. A fejemet sikerült bevernem a mosdó szélébe..."Fene ebbe a pici fürdőszobába! Kellett nekem úgy sietni, itt az eredménye."- morogtam saját hülyeségem miatt. Nem ítéltem különösebben súlyosnak a helyzetet, bár csinos kis búb nőtt a homlokom bal oldalára, cuki kis horzsolással a tetején. 
Az incidens után magamra rángattam az éppen kezem ügyébe akadó rövidnacit és ujjatlant. Akárhogy csipkedtem is magam, mire odaértem Phoebe-ékhez, már elmúlt 3. Ő már a kapuban várt, türelmetlenül dobolt lábával.
- Vágom, hogy hiányoztál, amikor az órát vettük alsóba, de ennyire hülye nem lehetsz!- fakadt ki.
- Jó, tudom tudom. De ha elmesélem, hogy miért késtem, meg fogod érteni. - mosolyogtam sejtelmesen.- De induljunk el bevásárolni, útközben megbeszéljük. Előbb úgyis te mesélsz, nem?
- Mii? Jaaa...Júj, tényleg! - Annyira imádom ezt benne. Kicsit szőke, de annyira zizi, hogy nem lehet nem szeretni.
- Szóval?
- Nick tegnap megkérdezte, hogy hazakísérjen-e.- ujjongott. A srác eggyel alattunk jár ugyan, de Phoebe totál nyakigláb, teljesen beleesett. Végre úgy néz ki, hogy alakul köztük valami. Mázlista.- Mondtam, hogy persze, és amikor mentünk megfogta a kezem, és el se engedte! Aztán amikor odaértünk a ház elé...-és csak mondta, mondta és mondta. Hagytam, hadd beszéljen, elvégre ez a legjobb barátnő dolga. Itt-ott közbeszóltam, hogy "Komoly?" vagy "Jaj, tök cuki lehetett.". Mire odaértünk az áruházhoz, már hallhatóan kapkodta a levegőt. Nem csodálom, eddig be sem állt a szája.
- Szóval úgy néz ki, hogy este eljön. Mit szólsz?
- Hát ez...szuper! Örülök nektek.- mondtam őszintén.
- És most te jössz. Hallani akarom, hogy miért kellett szobroznom.
- Okés. Na, az úgy volt...- kezdtem el a sztorit onnantól kezdve, hogy elsétáltam a parkba, egészen addig, amíg haza nem értem.
- Te jó-ó-ó ég.- Szemei elkerekedtek, bár én nem értettem ezt a nagy felhajtást. 
- El se kezdd... Nem is ismerem, meg semmi.- Próbáltam elébe menni a dolgoknak,  mert nem akartam a hátrelévő időben azt hallgatni, hogy "Na és mikor jöttök össze?" meg hasonlókat.
- Jó, oki. Azta, idenézz.- mutatott rá egy valóban dögös egyberészes ruhára.- Igen vagányul néznél ki benne.
- Gondolod?- Kételkedtem egy kicsit, bár nem volt rá okom. Imádom a királykéket, és sokan mondják, hogy tényleg jól áll. Így aztán, fél óra múlva 20 dolcsival könnyebb pénztárcával sétáltam ki az üzletből. 
Mivel mindent megvettünk, ami kellett, és még volt szabad másfél óránk, tartottunk egy rövid csajos délutánt. Rég éreztük ennyire jól magunkat együtt, szerintem a Nicole-lal kialakult hirtelen barátsága miatt. "Mindegy, ezzel most nem foglalkozok. Lényeg, hogy itt vagyunk."- suhant át az agyamon. De tényleg, rengeteget nevettünk azon a délutánon. Vettünk egy-egy hatalmas csokiskekszes fagyit, bár ma ez már a második nekem. A végén még elhízok. Szóval, a két finomsággal a kezünkben leültünk egy padra, majd az előttünk elsétáló embereket elemeztük.
- Ott, az a csaj..mekkora már az orra szegénynek? Mint egy sas.
- Az semmi, ezt a csávót figyeld, milyen hosszúk a kezei meg az ujjai! Valahol hallottam, hogy minél nagyobb egy férfinak a hüvelykujja, annál nagyobb a...- nem fejeztem be a mondatot, szerintem ebből is megértette. A hirtelen feltörő röhögőgörcsből és horkantásból úgy sejtettem, hogy tényleg leesett neki. 
Elszórakozgattunk még egy darabig, aztán útnak indultunk. Hazafele épp megint szóba került Nick, amikor nem kis meglepetésünkre pont velünk szembe jött. Nem mertem Phoebe-re nézni, féltem, hogy elnevetjük magunkat. Ő is ezt gondolhatta, mert totál egyszerre kezdtük el halkan énekelni a közös kedvenc dalunkat. Nick csak mosolygott, de szó nélkül továbbment. Miután hallótávolságon kívülre kerültünk, egymásra néztünk, majd - ezen a délutánon már nem is tudom, hányadszorra - kitört belőlünk a nevetés. Ha tudtuk volna, hogy hogy ér véget az este, nem lett volna ennyire jó kedvünk. 

5. rész

A szombat délelőtt eseménytelenül telt. Unalmamban nekiálltam megírni a francia házit. Magamhoz képest egész könnyen ment, amin meg is lepődtem egy kicsit. Rég unatkoztam ennyire, de komolyan. A percek csak úgy vánszorogtak, nem tudtam mivel elfoglalni magam. Nekiálltam volna sütni valamit ebéd utánra, de otthon semmit se találtam, amit fel lehetett volna használni. Helyette fogtam magam és kicsit kimentem levegőzni. Leültem a parkban a fűbe, majd épp beletemetkeztem volna mélyenszántó gondolataimba, amikor egy ismeretlen kutya felém rohant. Meg se állt, amíg sáros mancsával rám nem ugrott, elég rendesen összekoszolva a hófehér pólómat és a világosbarna sortomat. "Na, basszus.."- mérgelődtem. Ráadásul, sikerült pofán is nyalnia. Szuper. Felkecmeregtem, de a négylábú még mindig ott ült mellettem, és várakozva nézett. Ahelyett, hogy szemeztem volna vele, a gazdája után indultam, hogy keresetlen szavakat vágjak a fejéhez. Nem kellett sokáig keresni, hiszen a pórázzal a kezében épp felénk futott.
- Chaaaarlie! Merre vaaaagy? - kiabálta a fiatal srác.
- Ha ezt a megátalkodott, dzsuvás ebet keresed, akkor itt. - mondtam neki, amikor odaért hozzánk. A  kutya- legnagyobb örömömre - rá is felugrott, így nem csak én néztem úgy ki, mint egy vaddisznó.
- Öhh..ezer bocs. És még ezer. Fogta magát és elnyargalt, nem bírtam megállítani.- mentegetőzött.- Még csak kölyök...
-  Kölyök? - A szemeim elkerekedtek. Alaposabban szemügyre vettem minden bajnak az okozóját. Majdnem a derekamig ért a "kis csöppség".
- Hát, elég nagytestű kutya lesz. Weimari vizsla, bár nem hiszem, hogy ismered ezt a fajtát.- Nem tévedett, még sosem hallottam róla. De túl sok volt bennem a méreg ahhoz, hogy ezt elismerjem, így hallgattam. Folytatta:
 - Szóval ne haragudj, tényleg. Esetleg kárpótolhatlak valahogy?
- Hát, nem is tudom.- néztem végig magunkon. Igazából kedvem lett volna egy kis ismerkedéshez, de féltem, hogy eléggé megnéznének minket csodás kinézetünk miatt. Mégsem utasítottam vissza. Láttam rajta, hogy tényleg bántja a dolog.- Nos, rendben. És hogyan gondolod? 
- Mondjuk egy fagyi?
- Megegyeztünk.- mondtam mosolyogva.
Időközben megtudtam, hogy Sebastien a neve, 20 éves, a közelben jár ő is valami fősulira. A változatosság kedvéért ő is gitározik, valamint szabadidejében kutyákkal foglalkozik. Első benyomásra kedvesnek tűnt, és gyönyörű zöld szemében nem egyszer elvesztem rövid beszélgetésünk során. Pont illett világosbarna hajához. Az idő azonban, a délelőttel ellentétben, most kegyetlenül gyorsan szaladt, így fél háromkor még mindig a parkban voltunk.
- Úristen, már ennyi az idő? Ne haragudj, de rohannom kell. Megígértem a barátnőmnek, hogy segítek neki előkészülni. Este évnyitó bulit tart. 
- Rendben, akkor kellemes időtöltést.- búcsúzott el mosolyogva.- Örülök, hogy Charlie épp téged talált meg.
- Hát igen, én is- emlékeztem vissza a nemsokkal ezelőtti incidensre. Azért kellemesebb körülmények közt is találkozhattunk volna. 
- Várj... évnyitó bulit mondtál? Hol is lesz pontosan?- ráncolta össze a homlokát.
- Phoebe, a barátnőm itt lakik pár utcányira, egy zöld házban. Esetleg tudod, hogy ki ő?
- Az ő bátyja Jason Morales?- kérdezősködött tovább.
- Igen, pontosan ő az. Ismered, vagy mi?- Kezdett az idegeimre menni egy kicsit. 
- Egyik legjobb spanom, 4 évig együtt koptattuk a sulipadot. Akkor úgy néz ki, nem most látlak utoljára.
- Ja, hogy te is hivatalos vagy? Jó, hogy most derül ki. Nem szívesen futnék össze megint Charlie-val az este. 
- Ő asszem otthon marad. Vagy eljöjjön ő is?- kérdezte nevetve. Ahj, az a mosoly...
- Jobb, ha bezárod. Nem akarok több garnitúra ruhát magammal vinni.
- Persze, megértem.- És még mindig mosolyog. Anyám! Hagyd már abba, ne csináld ezt velem...
- Köszi. Akkor majd este összefutunk talán. Akkora az a ház, hogy lehet nem találjuk meg egymást.
- Akkor mégiscsak viszem a kutyát, majd követi a nyomodat. Nyugi, csak vicceltem.- mondta gyorsan, látva, hogy megint kezdek elsápadni a gondolattól.
- Huhh, akkor jó. Na de tényleg rohanok, szia.-búcsúztam el.
- Persze, szia nemsokára.- Búcsúzóul még egy mosolyt küldött. Igyekeztem a lehető leggyorsabban hazaérni, hiszen 3-ra ígértem meg Phoebe-nek, hogy ott leszek. Azonban nem tudtam figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy miután ott hagytam a nagy tölgyfa alatt, minden kétséget kizáróan engem bámult, amíg be nem fordultam a sarkon.

4. rész

Másnap reggel gombóccal a gyomromban ébredtem. "Ahj, úristen, nem tudok semmiiiit! Mondtam Chucknak, hogy nem érdemes velem szenvednie..."- ez járt egész reggel a fejemben. Tudtam, hogy ez nem igaz, hiszen doga előtt mindenki úgy érzi, hogy tök üres a feje, de amikor tejesíteni kell, akkor - a legjobb esetben persze - mindig eszünkbe jutnak a megtanultak. Ezzel próbáltam nyugtatni magam, de ennek ellenére  egész reggeli, öltözés, fogmosás alatt ezen kattogott az agyam. "Akkor f(x) az y, és ha 3 van a zárójel elé írva, akkor..Áh, hagyjuk." Fogtam magam, felkaptam a fülesemet és a suliba vezető úton meghallgattam Simple Plan-től A Worst Day Ever, a Jump és a Welcome To My Life című számokat. Hála nekik, a folyosón már mosolyogva köszöntem oda mindenkinek. Minden baj jelentéktelen apróságnak tűnt. Hát igen, ezért imádom őket annyira.
- Hé te, nem tudsz vigyázni? - kiáltottam rá egy srácra, aki nagyszerűen pont nekem vágta az egyik osztályterem ajtaját. Szerencsére csak a kezemet találta el, de így is hanyatt estem.- Mások is vannak ám rajtad kívül, észlény...Alex?
- Szerbusz.- húzott fel a földről rég nem látott cimborám.
- Egész nyáron nem láttalak. Merre voltál? - szegeztem neki a kérdést. Tényleg nem esett jól, hogy az évzárón láttam őt utoljára. Azt hittem, hogy vagyunk annyira jóban, hogy párszor találkozhassunk.
- Ja, hát...hazautaztam. Az egész vakációt Svájcban töltöttem.
- De hát ott hideg van! - méltatlankodtam. - És gondolom se térerő, se internetkapcsolat, sőt még posta sincs ott. Jól sejtem?- Már megint a szarkazmus. Le kell róla szoknom.
- Jól van na, harapd le a fejem. Inkább mesélj te valamit. Láthattalak tegnap az új sráccal?- kérdezte sunyin mosolyogva.
- Igen, de nem. Még mielőtt beindulna a fantáziád. - Rövidre akartam zárni a témát, kicsit még haragudni akartam rá, hogy elfelejtett a nyáron.
- Ja, hogyne. Hmm..egész délután kettesben?- nézett még sunyibban. Válaszul a középső ujjamat kapta.- Jól van, leszállok a témáról. Hamar megadtam magam, nem? Ő mennyi idő után szállt le rólad?
- Na menj a nem mondom meg hova...- mondtam a lehető legridegebb hangomon, majd sarkon fordultam és otthagytam. Ez most is bjött, mert nem tettem meg 3 lépést, de máris:
- Jó, ne haragudj, abbahagytam. Becsszó.
- Ajánlom is. Még egy ilyen, és nem írok meg többet neked semmilyen házit.- Fura volt, hogy ezt pont én mondtam, hiszen 2 évfolyammal felettem járt. De tényleg sokat segítettem neki. Ezek után integethet neki jó messziről.
- Jaj, Ashley, tudom hogy nem lennél rá képes. Te olyan jószívű, kedvesokosaranyos vagy, hogy azt el se lehet mondani.- kezdett volna hízelegni, amit meg is hallgattam volna, de rápillantottam az órára, majd azon kaptam magam, hogy egy gyors "szia, majd beszélünk"-et elhadarva rohanok az osztályba. Épp becsengettek, a tanár azonban már a szünetben elfoglalta a helyét a kivégzőosztag elnöki székében.
- Örülök, hogy megtisztel minket a jelenlétével, Miss Shephard.- Úgy visszaszóltam volna neki, hogy a szarkazmus az én asztalom, ne lopja a stílusomat. Valahogy azonban sikerült türtőztetni magam, és egy "Elnézést kérek" után a helyemre siettem. Gyors mosolyt küldtem Chucknak, amire a válasz egy alig észrevehető kacsintás volt. 45 perc múlva boldogan jöttem ki a teremből.
- Na hogy ment? - jött oda a megmentőm.
- Tuti hogy ötös lesz. ( "Vagyis nagyon remélem"-tettem hozzá magamban. Ciki lenne, ha 2 elszenvedett óra után egy halovány kettest hoznék össze. ) Szóval hogyan háláljam meg?
- Ehm, még meggondolom.  Bármit kérhetek? - tette fel a kérdést enyhén szólva félreérthető arckifejezéssel. Látszott, hogy nem épp egy gombóc fagyira gondolt. És nem is kettőre.
- Mit szólnál, ha az első itteni bulid alkalmával nem hagynám, hogy leidd magad és totál hülyét csinálj magadból?- Nem akartam különösebben flörtölni vele, a végén még félreérti. De azt se szerettem volna, hogy kis mimózalelkűnek tartson.
- Tökéletes.- nevetett.- Ezt megbeszéltük. Bár nem hiszem, hogy szükség lesz rá, annyi eszem talán még maradt.
- Majd meglátjuk.- nevettem vele. Azt hiszem, kicsit hangosak voltunk, mivel Mark és Nicole egyszerre kapta fel a fejét. Ha a pillantással ölni lehetne, már rég meg kellett volna rendelni a koporsónkra a virágokat. Leültem Vee mellé, akin azt láttam, hogy fuldoklik a nevetéstől.
- Na mi az? Csak nem miatta vagy ilyen jókedélyű?- böktem fejemmel Nicole irányába.
- Dehogynem. Láttad az arcát? Úgy hiszem, hogy egy kicsit beleesett a te új barátodba.
Még a gondolatába is beleborzongtam. Szegény Chuck! Egyre nagyobb elszörnyedésemre Vee nem hagyta abba, sőt!
- Mi lenne, ha összehoznánk őket? Nem árt, ha egy kicsit móresre tanítom az új srácot. Bosszúból, amiért tegnap délután elrabolt. Beszélni se tudtunk, pedig lett volna mit mondanom.
- Adam? - vágtam rá kapásból. Alex évfolyamtársa, akibe a drága barátnőm enyhén szólva belezúgott. De ő ezt váltig tagadja. Felesleges, látszik rajta, hogy totál odavan a srácért.
- Honnan tudtad? Amúgy ja. Elhívott moziba.- közölte látszólag közönyösen.
- Hát ez szuper! Remélem, meghívtad a szombati partira.
- Hülye vagy? Tudom, hogy az vagy, de most komolyan. Tiszta gáz lenne, ha ott lenne. Mit csinálnék? Odamennék hozzá? Nehogy már nekem kelljen. Beszélgetnénk? Ugyan. Esetleg együtt nevetnénk valamin? Hova gondolok...
- Szerintem, ha kicsit innátok, és mondana pár bókot, a te szád nem a beszélgetéssel lenne elfoglalva...- vigyorogtam rá. Megsemmisítő pillantást vetett rám, majd nekiállt bökködni. Egész szünetben ádáz csatát vívtunk, majd becsengettek.
- Szóval összehozzuk őket? - hozta fel megint a témát, amikor már fizikára ügettünk.
- Mit ártott neked Chuck, hogy egy ilyen lényt akarsz ráuszítani? Nézd már meg, hogy néz ki ma is...- mondtam fintorogva, Nem szép dolog másról a háta mögött beszélni,  de Vee előtt sose türtőztettem magam. Egyedül neki szidhatom úgy azt a csajt, ahogy csak akarom, hiszen ő is szívből utálja.
- Tegnap durvább volt, nem emlékszel? Annyi műbőr cucc volt rajta, hogy ha alágyújtottunk volna, megfulladtunk volna a füstben. Meg az a "smink", te jó ég. Igazad van, Chuck jobbat érdemel.- fejtette ki véleményét halál nyugalomban, de én mellette úgy csapkodtam, mint egy retardált, oxigénhiányos fóka. Hogy tud ilyenek baromságokat kitalálni? Amikor beléptünk a terembe, igyekeztem komoly arckifejezést erőltetni az arcomra, hiszen a fizikatanár neméppen azok közé a tanárok közé tartozott, akik eltűrik a jópofizást és a poénkodást az órán. Mindezek ellenére, nem kicsit rázkódtunk mindketten a nevetéstől.

3. rész

Csütörtökön, az ötödik órában kisebb sokkot kaptam: a tanár bejelentette, hogy másnap dolgozatot írunk! Az osztály egyszerre hördült fel és hőkölt hátra, mintha valami hulla bukkant volna fel a tanári asztalon. De semmi ilyesmi nem történt, csak elhangzott az a bizonyos mondat: "Készüljetek, mert a meteorológia holnapra röpiesőt jósolt, szóval elképzelhető, hogy írtok." Ez nem lehet igaz! Ép eszű ember nem irat már az első hét végén! Amikor kicsöngettek, teljesen megsemmisülten, halálba belenyugodva pakoltam el a cuccot. Gondolatban már a végrendeletemet fogalmaztam, így nem kicsit ijedtem meg, amikor Chuck megkocogtatta a vállamat.
- Öhm..jól látom, hogy valami bánt?
- Chuck, te olyan jó emberismerő vagy, hogy az valami csoda.- mondtam mérgemben kissé szarkasztikusan. De amint kimondtam, meg is bántam. Mi a francot csinálok? - Ne haragudj, csak totál kész vagyok a dolgozat gondolatától...Tavaly is épphogy nem húztak meg év végén.
- Így mindjárt világos. És melyik része nem megy?
- Hát...- kezdtem volna, ha tudtam volna, mit kellene mondani. Szerencsémre, a pillantásomból kitalálhatta, hogy azt se tudom, hogy mit vettünk legutóbb. 
- Értem.- nevetett, majd nem kis meglepetésemre, felajánlotta, hogy átjön suli után és elmagyarázza. Persze, ha én is szeretném. Speciel nem hittem a fülemnek.
- Ez most komoly? Velem szenvedsz ahelyett, hogy...mit is szoktál szabadidődben csinálni? Na ezt majd válaszold meg. De tényleg megtennéd? Ritka hülye vagyok a matekhoz és mindenhez, ami azzal kapcsolatos. Egyszer Vee kémiából korrepetált, hát majdnem gyilkosság lett a vége...kérdezd csak meg, ha nem hiszed.
- Tényleg? Nem baj, vállalom a kockázatot. - nevetett, majd rohantunk le tesire. Ha tudtam volna, hogy magasat ugrunk, inkább megkértem volna Vee-t, hogy bosszúból, amiért agyilag lefárasztottam azon az ominózus délutánon, törje el a lábam. 

Óra után a suli előtt találkoztunk, majd Nicole gyilkos tekintetét a hátamon érezve kettesben indultunk el a házunk felé. Odafele úton emlékeztettem hogy nyitva maradt egy kérdés:
- Szóval milyen hobbijaid vannak?
- Hát, korábban jártam versenyszerűen úszni, de arról le kellett mondanom, mert kiderült, hogy örökletesen, bár csak kis mértékben, de asztmás vagyok. Utána kezdtem el lovagolgatni, de azt nem űztem versenyszinten. Két éve pedig gitározok.- sorolta.
- Gitááár? - kaptam fel a fejem. Ó, micsoda perfect man! - Ezer éve meg akarok tanulni, de Apuék nem támogatják. Félnek, hogy engem kellene hallgatniuk egész nap. - Erre megint kinevetett.
- Annyira biztos nem szörnyű a hangod. 
Mire ezt mondta, már a kapuban álltunk. Előkaptam a kulcsot, majd előre mentem. A házunk nem is olyan hatalmas, de kényelmesen elférünk benne mind az öten. Többségében tölgyfa színű bútorokkal van berendezve, a színek pedig kizárólag meleg színek. Beleértve persze a szobámat is, ami napsárga színt kapott. Egyszerűen imádom! Olyan jól néz ki a királykék ággyal, függönnyel és egyéb dolgokkal. Amint bementünk, láttam hogy Chucknak is elnyerte a tetszését. A nappaliban ültünk le, majd rendeltem egy pizzát. Nem vacilláltam sokat, gondoltam, úgyis mindegy. 
- Na, essünk neki. Legalább előbb végzünk. - Értékeltem, hogy próbál belém lelket önteni. Ez mindaddig hatásos volt amíg meg nem láttam a teljes négyzetre emeléses feladatot. Na, akkor minden remény elszállt belőlem. De Chuck minden tiszteletemet kiérdemelte, hiszen 2 órán keresztül megállás nélkül-illetve csak egy 10 percre, amíg befaltuk a pizzát- próbálta a fejembe verni, hogy miként is lesz az f(x)-ből y, hogyan számoljuk ki egy függvény zérushelyét és szélsőértéket, és a többi, és a többi. A végén úgy éreztem magam, mint...azt inkább hagyjuk. 
- Szóval ha x-et négyzetre emelem, ezt meg kivonom ebből, akkor megkapom az y-t? - kérdeztem. Hirtelen felgyulladt bennem egy lámpa. Ezek szerint mégsem reménytelen a 2-es.
- Büszke vagyok rád!- mondta, majd legnagyobb örömömre becsukta a füzetet és visszacsúsztatta a táskájába.- És most?
- Uhh...mesélj magadról valamit. Alig ismerlek. - mondtam gyorsan. Jobb nem jutott az eszembe.
- Mire vagy kíváncsi? Eddig szinte csak rólam beszéltünk. Inkább mesélj te valamit. Kik a szüleid, mivel foglalkoznak?
Nem is sejtette, hogy ezzel mennyire beletalált a legkényesebb témába.
- Nos, ez egy kicsit bonyolult. Nemigen szoktam beszélni róla, csak a közeli barátaim tudják. De ha már így rákérdeztél, elmondom.
- Nem fontos, ha nem akarod. Megértem.- mentegetőzött.
- Nem dehogy, semmi gond. Szóval tudnod kell, hogy most nem Anyu él velünk. Elváltak, amikor 9 voltam, és először Anyuhoz költöztem. De nem volt maradásom, hiszen az élettársával nem találtuk a közös hangot, szóval egy ideig a mamámnál éltem. 2 év elteltével azonban arra a döntésre jutottam, hogy ez így nem mehet tovább. Apuék akkor találták ezt a házat, így volt lehetőségem lépni. És léptem is. Amikor ezt Anyu megtudta, nagyon bedühödött és elköltöztek a városból. Azóta nemigen tartjuk a kapcsoltaot, évente 2-3 alkalommal, ha beszélünk. Legutoljára, ha jól rémlik, 4 éve láttam. Szóval ez a helyzet. De ne kezdj el sajnálkozni, - láttam rajta, hogy épp belekezdene a szokásos mondókába - mert annál jobban semmit se utálok. És veled mi a helyzet?
- Hát, annyi a sztori, hogy apámék folyton balhéztak, egyszer csak anyám besokallt, beadta a válópert, majd ideköltöztünk.- válaszolt gyorsan. Kapásból kiszúrtam, hogy valamit nagyon el akar titkolni. Érezni lehetett a feszültséget rajta. Így ahelyett, hogy faggatózni kezdtem volna, csak ennyit kérdeztem:
- Nem akarsz róla beszélni?
- Nem, ne haragudj. Majd idővel talán. De most semmiképp.
- Persze, megértem. Ha esetleg úgy döntesz, akkor meghallgatlak. Bízhatsz bennem.- mondtam komolyan. Nem akartam firtatni a témát, így gyorsan váltottam:
- És most mit szólnál valami vidámabb dologhoz? Mondjuk egy NFS?
- Ne, ez most komoly?- hallottam valaki hangját az ajtóból. Ki más, mint a drága öcsém, Matt?- Idehurcolsz valami idegen srácot, és máris annyira belezúgsz, hogy NFS-ezel vele? Na nem, ezt nem hagyom. Idegen, te ott, igen te. Előbb velem kell megküzdened.
Esküszöm, ha Chuck nem lett volna a helyszínen, ott helyben megfojtom. Nem viccelek. Láttam rajta is, hogy kishíján kitört belőle a nevetés.
- Öhm, rendben. Nem félsz, öcsipöcsi? Kihívás elfogadva.- Féltem, hogy túl komolyan veszik. Így is lett. Egy óra múlva még mindig ott ültek. Épp befejeztem a mosogatást, amikor Apuék hazaértek.
-  Hahóó, van itthon valaki?
- Persze, itt vagyok a konyhában. Átjött az egyik osztálytársam, Matt pedig rávetette magát.- magyaráztam gyorsan, mielőtt rákérdezhettek volna.
- Jó estét, Chuck Andrew.- mutatkozott be széles mosollyal. Elkaptam Emily pillantását. Asszem, este magyarázkodhatok.
- Szia, üdv nálunk. Joe, ő pedig a párom, Emily.- fogott kezet újdonsült barátommal Apu.
- Köszönöm, hogy itt lehettem, de most már mennem kell. Félek, hogy a következő menetben úgy megverném Matt-et, hogy este sírva aludna el.-próbált egy kis poénnal bevágódni. Úgy érzem, sikerült. 
- Persze, menj csak. Szívesen látunk, gyere amikor csak gondolod.-mosolygott Emily is.
- Köszönöm szépen! Jó éjt!- búcsúzott el. Kikísértem, majd a kapunyikorgást hallva megbizonyosodtam arról, hogy valóban elment. Amint beléptem a házba, Emily félrehívott:
- Szóval..?
- Szóval. Nem, nem vagyunk együtt. Pár napja ismerem. Jófej, lehet vele nevetni. De nem tudom, hogy akarok-e tőle úgy valamit. Eddig azt érzem, hogy nem.-hadartam el.
- Köszönöm, kielégítő volt a válasz.- nevetett. Olyan könnyű vele kijönni!
- Remélem.- mosolyogtam vissza, majd megöleltem.
Az este hátralevő része eseménytelenül telt. Bekapcsoltam a gépet. Kár volt. Phoebe és Vee szinte egyszerre kezdett kérdésekkel bombázni. Gyorsan lekoptattam őket azzal, hogy majd holnap mesélek. Hadd egye őket a fene. Hahaha.

2. rész

Ismét egy új nap. Szuperül kezdődött, hiszen alig 10 perc alatt kellet elkészülnöm, mivel az a szuper óra bemondta az unalmast, és 8:35-kor keltem fel. Természetesen mindenki aludt, így nekem kellett felriadóznom az egész családot. Na, több se kellett. Rohangáltunk fel-le, rányitottam Matt-re, amint éppen..öhm..reggeli teendőit végezte. Utána valahogy nem volt kedvem reggelizni, így csak egy müzliszeletet dobtam be a táskámba, majd sprinteltem a suliba. 9-kor kezdődik a tanítás, szerencsémre. Épphogy beestem a padba, már jött is Mrs. Cole, a rajztanár. Ez a rémálom-nőszemély valami őskori barlangrajzokat csináltatott velünk..röhej. 
Amikor kicsengettek, az osztály egyhangúan sóhajtott fel. A szipirtyó, akarom mondani, az imádnivaló tanárnő elmormolt szitkozódások közepette hagyta el a termet.
- Na, ezért tuti kapunk a fejünkre...- mondtam Vee-nek. 
- Elképzelhető. Volt matek házi? - kérdezte, majd amikor látta, hogy nem figyelek rá, a szemeit forgatta. 
- Hmm? Micsoda? - kaptam fel a fejem. Tudatosult bennem, hogy Markot és a hülye haverját épp elénk ültették. Miért nem vettem ezt észre tegnap? Aztán eszembe jutott, hogy Chuck-kal és a gondolataimmal voltam elfoglalva. "Apropó, hol van Chuck?"-futott át az agyamon. Odanéztem, ahol tegnap ült, de csak a táskáját láttam ott, ő nem volt ott.
- Hát te mit nézel annyira? Ja...már értem - vigyorgott. Hú, mennyire de mennyire tud idegesíteni ez az arc.
- Fogd be, nem bámultam senkit.
- Ja, persze. Valószínű. - folytatta egyre szélesebben vigyorogva.
- Na jó, elegem van belőled. Megyek, megnézem Phoebe-t, te beszélgess csak ezzel a két idiótával.-mondtam, mivel Mark és James, a haverja, megint valami hülyeségen nevetett. Szánalmas. Ezzel fogtam magam és odamentem Phoebe-ék padjához. Épp valamin nagyon sutyorogtak Nicole-lal, mire felvontam a szemöldököm. Pontosan tudja, hogy mit gondolok erről a "barátságról", de nem tilthatom meg neki, szép is lenne... Azért mégiscsak félbeszakítottam eszmecseréjüket:
-Ugye nem gond, hogy elhívtam Chuckot is szombatra? Nincsenek nagyon barátai, hátha egy kicsit jobban megismerik az ismerőseink.
- Neeem, dehogy. Örülök neki. Apropó, tudnál kicsit korábban jönni, olyan 3 körül? Segíteni kellene előkészülni.
-Persze, nem gond. - válaszoltam. Éreztem én a hangján, hogy mondani akar valamit, de nem akartam erőltetni a dolgot, így visszamentem a helyemre. Biológia következett, így fogtam a cuccomat és elindultam az emeleti tanterembe. Vee már ott volt, ahogy sejtettem. Nekidőltem a folyosó falának, majd azon töprengtem, hogy mi a francért nem lehetett egy liftet beépíteni. Akkor nem kellene kiköpnie az embernek a tüdejét, amíg felmászik ide. Morgolódásomból Chuck hirtelen felbukkanása zökkentett ki:
- Látom neked se hiányzott ez a lépcsőzés. - mondta nevetve. Igazán aranyos, amikor mosolyog.
- Te se úgy tűnsz, mint aki kacagva rohant idáig. - vágtam vissza. 
- Valljuk be;nem. Amúgy áll még a szombati meghívásod?
- Természetesen. Eljössz?
- Úgy néz ki, ráérek aznap. Hogy is hívják azt a lányt...
- Phoebe-segítettem ki.
- Ja igen, ő. Szóval jól tudom, hogy 2 utcányira lakik innen abban a nagy zöld házban?
- Pontosan, igen jól informált vagy. Ne számíts nagy felhajtásra, pár osztálytárs és ismerős lesz csak ott. Gondolom, a torontói partik után kicsit uncsi lesz.
- Majd kiderül. - Hirtelen elkomorult. Ez meglepett. Gyorsan visszapörgettem magamban az elmúlt másfél percet, de semmi olyat nem fedeztem fel, amivel megbánthattam volna. Érdekes.
Ezt követően egész bioszon nem szólt hozzám, pedig -már nem emlékszem ,hogy miért, de mégis- egymás mellett ültünk. Óra után Mark odasomfordált mellém, majd megjegyezte:
-Tudnám mit eszel ezen a kis nyomin. Nézz rá, aztán nézz rám, szivi - kacsintott, majd faképnél hagyott. Megütközve álltam a folyosó közepén, mire Vee furcsán nézett rám. 
-Mit mondott? Hahó, Föld hívja Ashley-t!
-Mi? Ja, nem fontos...-válaszoltam, majd gyanakvó tekintete társaságában elvegyültem diáktársaim között.

1.rész

És megint itt a tanévkezdés. Fasza. Így sincs elég bajom, nemhogy még ez is. Hányszor hallgathatom majd, hogy "Ashley, megvan a házid? Ashley, mindent megtanultál? Ashley, Ashley...". Már attól frászt kapok, ha belegondolok. De legalább megint együtt lehetek a barátnőimmel, Vee-vel és Phoebe-vel. Ritka kincset érnek, hiszen néha elég bunkó stílusom miatt sokan nem kedvelnek, amit meg is értek. Ők azonban nem tudják, hogy min mentem keresztül, ők ezt nem fogják soha megérteni...
A szokásos ünnepi beszéd után mindenki "hatalmas lelkesedéssel" vonszolta fel magát az osztályokba, hogy meghallgassák az osztályfőnökük lelkesítő beszédét. Szokásos módon semmit nem ért el vele. Vee mellé ültem, hiszen Phoebe jóban lett a nyáron Nicole-lal, akit én finoman fogalmazva sem kedvelek. Na mindegy, ő tudja.
- Te, láttad már az új srácot? -kérdezte Vee, miután elmajszoltunk egy-egy szendvicset.
- Kicsodát?
- Tudod, Chuckot...most említette az ofő. Már megint nem figyeltél, mi? - Hát igen, ez Vee. Mindig odafigyel, igazi kis buzgómócsing. Nem baj, én így szeretem.
- Nem, még nem. Megyek, bemutatkozok neki, hátha valami helyes srác. - mondtam, majd felkeltem a helyemről és odasétáltam az addig ismeretlen sráchoz. Nem tévedtem nagyot-valóban jól nézett ki.
- Üdv a sulinkban. Ashley Shephard vagyok. - mosolyogtam rá, majd odanyújottam a kezemet.
- Szia. Charles Andrew. De mindenki Chucknak hív. - visszamosolyogott, majd kezet fogott velem. Már az első pillanatban, amikor rám nézett, tudtam, hogy vagy így-vagy úgy, de lesz közünk egymáshoz a jövőben.
- Szóval eddig hogy tetszik a város? Honnan költöztetek ide?
- Eddig nem sokat láttam belőle, lefoglalt a pakolás. Amúgy eddig Torontóban éltem a szüleimmel, de elváltak, ezért Anyuval elköltöztünk. Én maradtam volna, de ő mindenképpen jönni akart. - magyarázta. Örültem, hogy nem kellett sokáig győzködni, hogy mondjon pár szót magáról. Mást se utálok jobban, mint amikor küzdeni kell azért, hogy ne haljon meg egy beszélgetés. Láttam rajta, hogy habozik, ezért rövidre zártam a dolgot. Lesz még időnk beszélni.
- Nos, erről én is mesélhetnék. De majd legközelebb, megint itt van Mr. Smith. Jut eszembe, Phoebe, a barátnőm, a hétvégén egy tanévnyitó bulit tart náluk. Ha van kedved, gyere el te is. Jó buli lesz. - Gondoltam meghívom, hiszen még új itt, nincs sok barátja. Phoebe úgyis megérti. Másrészt, egy bulinál nincs jobb hely ahhoz, hogy valóban megismerd a másikat.
- Még gondolkodok rajta, de köszi szépen a meghívást. - hálálkodott, majd elköszöntünk. Visszaültem a helyemre, és Vee szinte azonnal faggatózni kezdett.
- Na milyen? Jófej? Helyes? Mit gondolsz? Ajj, mondj már valamit!
- Ha hagynád, akkor mondanám. Szóval: igen, jófejnek tűnik. Annyit mondott, hogy a szülei elváltak, és az anyukájával költözött ide. Ennyit tudok róla. Viszont meghívtam a buliba, hátha van kedve ismerkedni a helyiekkel.
- Ez szuper ötlet! Jól tetted. - zárta le hamar a beszélgetést, mivel Mr. Smith elég csúnyán nézett ránk. A nap többi rész unalmasan telt. Csak úgy özönlött a sok gyerek a folyosón, amikor kettőkor végre hazaengedtek minket. Szerencsére mindössze 10 perc gyaloglásra lakok a sulitól, ezért hamar hazaértem. Apu és Emily még dolgoztak, Matt, az öcsém még suliban volt, a húgomért, Jeanette-ért csak fél 5-kor kellett mennem az óvodába, így - szokásomhoz híven - teljes hangerőn tombolhattam kedvenc bandám egyik legpörgősebb dalára. Szegény szomszédok!
-"It's like I'm the one you love to hate, but not today! So shut up, shu..."- üvöltöttem teli torokból, de abbahagytam a dalt a sor közepén, mert egy furcsa hangot hallottam az előszobából. Kirohantam, mire azt vettem észre, hogy Matt a hasát fogja a nevetéstől. Két röhögőgörcs közben ezt préselte ki magából:
- Ugye tudod, hogy oltárian szar a hangod, és az egész utca ezt hallgatja? Nem baj, majd szavazok rád az X-Faktorban...-majd ismét fetrengett. Na több se kellett, nekiálltam csikizni, mire ő visszatámadott. Elbohóckodtunk vagy 10 percig, mindketten könnyezve nevettünk egymáson. Nemhiába, mégiscsak jó, ha van az embernek egy öccse. Igaz, néha az agyamra megy, de az ilyen pillanatokért el lehet viselni.
Miután alaposan lenyomott Need For Speed-ben (meglátszik, hogy napi 2 órát játszik vele), együtt elmentünk Jeanette-ért. Mire hazaértünk, Apuék is hazaértek. Megvitattuk a nap fontos dolgait, kivel mi történt, majd fáradtságra hivatkozva elvonultam zuhanyozni, majd bezárkóztam a szobámba. Valójában elfáradtam, bár nem tudom, mitől. Elalvás előtt Chuck járt az eszemben. "Érdekes egy fazonnak tűnik, bár kétségtelenül kedves is egyben. Igaz, hogy nem ismerem még, de ezen minél hamarabb szeretnék változtatni." Ebben a tudatban merültem álomba.

Sziasztok!

Ez az első blogom, remélem tetszeni fog. Egy lányról és egy fiúról olvashattok, illetve arról, hogy hogyan lettek legjobb barátok. Természetesen nemcsak erről, hanem más, néha vicces vagy épp szomorú eseményeket is beleszövök, hogy ne legyen egyhangú. Itt-ott előfordulhat, hogy trágár kifejezéseket használok, ezért előre is elnézést kérek! Ha kérhetem, hagyjatok egy-egy kommentet, hogy tudjam, érdemes-e folytatni. 
Köszi! :))