5. rész

A szombat délelőtt eseménytelenül telt. Unalmamban nekiálltam megírni a francia házit. Magamhoz képest egész könnyen ment, amin meg is lepődtem egy kicsit. Rég unatkoztam ennyire, de komolyan. A percek csak úgy vánszorogtak, nem tudtam mivel elfoglalni magam. Nekiálltam volna sütni valamit ebéd utánra, de otthon semmit se találtam, amit fel lehetett volna használni. Helyette fogtam magam és kicsit kimentem levegőzni. Leültem a parkban a fűbe, majd épp beletemetkeztem volna mélyenszántó gondolataimba, amikor egy ismeretlen kutya felém rohant. Meg se állt, amíg sáros mancsával rám nem ugrott, elég rendesen összekoszolva a hófehér pólómat és a világosbarna sortomat. "Na, basszus.."- mérgelődtem. Ráadásul, sikerült pofán is nyalnia. Szuper. Felkecmeregtem, de a négylábú még mindig ott ült mellettem, és várakozva nézett. Ahelyett, hogy szemeztem volna vele, a gazdája után indultam, hogy keresetlen szavakat vágjak a fejéhez. Nem kellett sokáig keresni, hiszen a pórázzal a kezében épp felénk futott.
- Chaaaarlie! Merre vaaaagy? - kiabálta a fiatal srác.
- Ha ezt a megátalkodott, dzsuvás ebet keresed, akkor itt. - mondtam neki, amikor odaért hozzánk. A  kutya- legnagyobb örömömre - rá is felugrott, így nem csak én néztem úgy ki, mint egy vaddisznó.
- Öhh..ezer bocs. És még ezer. Fogta magát és elnyargalt, nem bírtam megállítani.- mentegetőzött.- Még csak kölyök...
-  Kölyök? - A szemeim elkerekedtek. Alaposabban szemügyre vettem minden bajnak az okozóját. Majdnem a derekamig ért a "kis csöppség".
- Hát, elég nagytestű kutya lesz. Weimari vizsla, bár nem hiszem, hogy ismered ezt a fajtát.- Nem tévedett, még sosem hallottam róla. De túl sok volt bennem a méreg ahhoz, hogy ezt elismerjem, így hallgattam. Folytatta:
 - Szóval ne haragudj, tényleg. Esetleg kárpótolhatlak valahogy?
- Hát, nem is tudom.- néztem végig magunkon. Igazából kedvem lett volna egy kis ismerkedéshez, de féltem, hogy eléggé megnéznének minket csodás kinézetünk miatt. Mégsem utasítottam vissza. Láttam rajta, hogy tényleg bántja a dolog.- Nos, rendben. És hogyan gondolod? 
- Mondjuk egy fagyi?
- Megegyeztünk.- mondtam mosolyogva.
Időközben megtudtam, hogy Sebastien a neve, 20 éves, a közelben jár ő is valami fősulira. A változatosság kedvéért ő is gitározik, valamint szabadidejében kutyákkal foglalkozik. Első benyomásra kedvesnek tűnt, és gyönyörű zöld szemében nem egyszer elvesztem rövid beszélgetésünk során. Pont illett világosbarna hajához. Az idő azonban, a délelőttel ellentétben, most kegyetlenül gyorsan szaladt, így fél háromkor még mindig a parkban voltunk.
- Úristen, már ennyi az idő? Ne haragudj, de rohannom kell. Megígértem a barátnőmnek, hogy segítek neki előkészülni. Este évnyitó bulit tart. 
- Rendben, akkor kellemes időtöltést.- búcsúzott el mosolyogva.- Örülök, hogy Charlie épp téged talált meg.
- Hát igen, én is- emlékeztem vissza a nemsokkal ezelőtti incidensre. Azért kellemesebb körülmények közt is találkozhattunk volna. 
- Várj... évnyitó bulit mondtál? Hol is lesz pontosan?- ráncolta össze a homlokát.
- Phoebe, a barátnőm itt lakik pár utcányira, egy zöld házban. Esetleg tudod, hogy ki ő?
- Az ő bátyja Jason Morales?- kérdezősködött tovább.
- Igen, pontosan ő az. Ismered, vagy mi?- Kezdett az idegeimre menni egy kicsit. 
- Egyik legjobb spanom, 4 évig együtt koptattuk a sulipadot. Akkor úgy néz ki, nem most látlak utoljára.
- Ja, hogy te is hivatalos vagy? Jó, hogy most derül ki. Nem szívesen futnék össze megint Charlie-val az este. 
- Ő asszem otthon marad. Vagy eljöjjön ő is?- kérdezte nevetve. Ahj, az a mosoly...
- Jobb, ha bezárod. Nem akarok több garnitúra ruhát magammal vinni.
- Persze, megértem.- És még mindig mosolyog. Anyám! Hagyd már abba, ne csináld ezt velem...
- Köszi. Akkor majd este összefutunk talán. Akkora az a ház, hogy lehet nem találjuk meg egymást.
- Akkor mégiscsak viszem a kutyát, majd követi a nyomodat. Nyugi, csak vicceltem.- mondta gyorsan, látva, hogy megint kezdek elsápadni a gondolattól.
- Huhh, akkor jó. Na de tényleg rohanok, szia.-búcsúztam el.
- Persze, szia nemsokára.- Búcsúzóul még egy mosolyt küldött. Igyekeztem a lehető leggyorsabban hazaérni, hiszen 3-ra ígértem meg Phoebe-nek, hogy ott leszek. Azonban nem tudtam figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy miután ott hagytam a nagy tölgyfa alatt, minden kétséget kizáróan engem bámult, amíg be nem fordultam a sarkon.