4. rész

Másnap reggel gombóccal a gyomromban ébredtem. "Ahj, úristen, nem tudok semmiiiit! Mondtam Chucknak, hogy nem érdemes velem szenvednie..."- ez járt egész reggel a fejemben. Tudtam, hogy ez nem igaz, hiszen doga előtt mindenki úgy érzi, hogy tök üres a feje, de amikor tejesíteni kell, akkor - a legjobb esetben persze - mindig eszünkbe jutnak a megtanultak. Ezzel próbáltam nyugtatni magam, de ennek ellenére  egész reggeli, öltözés, fogmosás alatt ezen kattogott az agyam. "Akkor f(x) az y, és ha 3 van a zárójel elé írva, akkor..Áh, hagyjuk." Fogtam magam, felkaptam a fülesemet és a suliba vezető úton meghallgattam Simple Plan-től A Worst Day Ever, a Jump és a Welcome To My Life című számokat. Hála nekik, a folyosón már mosolyogva köszöntem oda mindenkinek. Minden baj jelentéktelen apróságnak tűnt. Hát igen, ezért imádom őket annyira.
- Hé te, nem tudsz vigyázni? - kiáltottam rá egy srácra, aki nagyszerűen pont nekem vágta az egyik osztályterem ajtaját. Szerencsére csak a kezemet találta el, de így is hanyatt estem.- Mások is vannak ám rajtad kívül, észlény...Alex?
- Szerbusz.- húzott fel a földről rég nem látott cimborám.
- Egész nyáron nem láttalak. Merre voltál? - szegeztem neki a kérdést. Tényleg nem esett jól, hogy az évzárón láttam őt utoljára. Azt hittem, hogy vagyunk annyira jóban, hogy párszor találkozhassunk.
- Ja, hát...hazautaztam. Az egész vakációt Svájcban töltöttem.
- De hát ott hideg van! - méltatlankodtam. - És gondolom se térerő, se internetkapcsolat, sőt még posta sincs ott. Jól sejtem?- Már megint a szarkazmus. Le kell róla szoknom.
- Jól van na, harapd le a fejem. Inkább mesélj te valamit. Láthattalak tegnap az új sráccal?- kérdezte sunyin mosolyogva.
- Igen, de nem. Még mielőtt beindulna a fantáziád. - Rövidre akartam zárni a témát, kicsit még haragudni akartam rá, hogy elfelejtett a nyáron.
- Ja, hogyne. Hmm..egész délután kettesben?- nézett még sunyibban. Válaszul a középső ujjamat kapta.- Jól van, leszállok a témáról. Hamar megadtam magam, nem? Ő mennyi idő után szállt le rólad?
- Na menj a nem mondom meg hova...- mondtam a lehető legridegebb hangomon, majd sarkon fordultam és otthagytam. Ez most is bjött, mert nem tettem meg 3 lépést, de máris:
- Jó, ne haragudj, abbahagytam. Becsszó.
- Ajánlom is. Még egy ilyen, és nem írok meg többet neked semmilyen házit.- Fura volt, hogy ezt pont én mondtam, hiszen 2 évfolyammal felettem járt. De tényleg sokat segítettem neki. Ezek után integethet neki jó messziről.
- Jaj, Ashley, tudom hogy nem lennél rá képes. Te olyan jószívű, kedvesokosaranyos vagy, hogy azt el se lehet mondani.- kezdett volna hízelegni, amit meg is hallgattam volna, de rápillantottam az órára, majd azon kaptam magam, hogy egy gyors "szia, majd beszélünk"-et elhadarva rohanok az osztályba. Épp becsengettek, a tanár azonban már a szünetben elfoglalta a helyét a kivégzőosztag elnöki székében.
- Örülök, hogy megtisztel minket a jelenlétével, Miss Shephard.- Úgy visszaszóltam volna neki, hogy a szarkazmus az én asztalom, ne lopja a stílusomat. Valahogy azonban sikerült türtőztetni magam, és egy "Elnézést kérek" után a helyemre siettem. Gyors mosolyt küldtem Chucknak, amire a válasz egy alig észrevehető kacsintás volt. 45 perc múlva boldogan jöttem ki a teremből.
- Na hogy ment? - jött oda a megmentőm.
- Tuti hogy ötös lesz. ( "Vagyis nagyon remélem"-tettem hozzá magamban. Ciki lenne, ha 2 elszenvedett óra után egy halovány kettest hoznék össze. ) Szóval hogyan háláljam meg?
- Ehm, még meggondolom.  Bármit kérhetek? - tette fel a kérdést enyhén szólva félreérthető arckifejezéssel. Látszott, hogy nem épp egy gombóc fagyira gondolt. És nem is kettőre.
- Mit szólnál, ha az első itteni bulid alkalmával nem hagynám, hogy leidd magad és totál hülyét csinálj magadból?- Nem akartam különösebben flörtölni vele, a végén még félreérti. De azt se szerettem volna, hogy kis mimózalelkűnek tartson.
- Tökéletes.- nevetett.- Ezt megbeszéltük. Bár nem hiszem, hogy szükség lesz rá, annyi eszem talán még maradt.
- Majd meglátjuk.- nevettem vele. Azt hiszem, kicsit hangosak voltunk, mivel Mark és Nicole egyszerre kapta fel a fejét. Ha a pillantással ölni lehetne, már rég meg kellett volna rendelni a koporsónkra a virágokat. Leültem Vee mellé, akin azt láttam, hogy fuldoklik a nevetéstől.
- Na mi az? Csak nem miatta vagy ilyen jókedélyű?- böktem fejemmel Nicole irányába.
- Dehogynem. Láttad az arcát? Úgy hiszem, hogy egy kicsit beleesett a te új barátodba.
Még a gondolatába is beleborzongtam. Szegény Chuck! Egyre nagyobb elszörnyedésemre Vee nem hagyta abba, sőt!
- Mi lenne, ha összehoznánk őket? Nem árt, ha egy kicsit móresre tanítom az új srácot. Bosszúból, amiért tegnap délután elrabolt. Beszélni se tudtunk, pedig lett volna mit mondanom.
- Adam? - vágtam rá kapásból. Alex évfolyamtársa, akibe a drága barátnőm enyhén szólva belezúgott. De ő ezt váltig tagadja. Felesleges, látszik rajta, hogy totál odavan a srácért.
- Honnan tudtad? Amúgy ja. Elhívott moziba.- közölte látszólag közönyösen.
- Hát ez szuper! Remélem, meghívtad a szombati partira.
- Hülye vagy? Tudom, hogy az vagy, de most komolyan. Tiszta gáz lenne, ha ott lenne. Mit csinálnék? Odamennék hozzá? Nehogy már nekem kelljen. Beszélgetnénk? Ugyan. Esetleg együtt nevetnénk valamin? Hova gondolok...
- Szerintem, ha kicsit innátok, és mondana pár bókot, a te szád nem a beszélgetéssel lenne elfoglalva...- vigyorogtam rá. Megsemmisítő pillantást vetett rám, majd nekiállt bökködni. Egész szünetben ádáz csatát vívtunk, majd becsengettek.
- Szóval összehozzuk őket? - hozta fel megint a témát, amikor már fizikára ügettünk.
- Mit ártott neked Chuck, hogy egy ilyen lényt akarsz ráuszítani? Nézd már meg, hogy néz ki ma is...- mondtam fintorogva, Nem szép dolog másról a háta mögött beszélni,  de Vee előtt sose türtőztettem magam. Egyedül neki szidhatom úgy azt a csajt, ahogy csak akarom, hiszen ő is szívből utálja.
- Tegnap durvább volt, nem emlékszel? Annyi műbőr cucc volt rajta, hogy ha alágyújtottunk volna, megfulladtunk volna a füstben. Meg az a "smink", te jó ég. Igazad van, Chuck jobbat érdemel.- fejtette ki véleményét halál nyugalomban, de én mellette úgy csapkodtam, mint egy retardált, oxigénhiányos fóka. Hogy tud ilyenek baromságokat kitalálni? Amikor beléptünk a terembe, igyekeztem komoly arckifejezést erőltetni az arcomra, hiszen a fizikatanár neméppen azok közé a tanárok közé tartozott, akik eltűrik a jópofizást és a poénkodást az órán. Mindezek ellenére, nem kicsit rázkódtunk mindketten a nevetéstől.