1.rész

És megint itt a tanévkezdés. Fasza. Így sincs elég bajom, nemhogy még ez is. Hányszor hallgathatom majd, hogy "Ashley, megvan a házid? Ashley, mindent megtanultál? Ashley, Ashley...". Már attól frászt kapok, ha belegondolok. De legalább megint együtt lehetek a barátnőimmel, Vee-vel és Phoebe-vel. Ritka kincset érnek, hiszen néha elég bunkó stílusom miatt sokan nem kedvelnek, amit meg is értek. Ők azonban nem tudják, hogy min mentem keresztül, ők ezt nem fogják soha megérteni...
A szokásos ünnepi beszéd után mindenki "hatalmas lelkesedéssel" vonszolta fel magát az osztályokba, hogy meghallgassák az osztályfőnökük lelkesítő beszédét. Szokásos módon semmit nem ért el vele. Vee mellé ültem, hiszen Phoebe jóban lett a nyáron Nicole-lal, akit én finoman fogalmazva sem kedvelek. Na mindegy, ő tudja.
- Te, láttad már az új srácot? -kérdezte Vee, miután elmajszoltunk egy-egy szendvicset.
- Kicsodát?
- Tudod, Chuckot...most említette az ofő. Már megint nem figyeltél, mi? - Hát igen, ez Vee. Mindig odafigyel, igazi kis buzgómócsing. Nem baj, én így szeretem.
- Nem, még nem. Megyek, bemutatkozok neki, hátha valami helyes srác. - mondtam, majd felkeltem a helyemről és odasétáltam az addig ismeretlen sráchoz. Nem tévedtem nagyot-valóban jól nézett ki.
- Üdv a sulinkban. Ashley Shephard vagyok. - mosolyogtam rá, majd odanyújottam a kezemet.
- Szia. Charles Andrew. De mindenki Chucknak hív. - visszamosolyogott, majd kezet fogott velem. Már az első pillanatban, amikor rám nézett, tudtam, hogy vagy így-vagy úgy, de lesz közünk egymáshoz a jövőben.
- Szóval eddig hogy tetszik a város? Honnan költöztetek ide?
- Eddig nem sokat láttam belőle, lefoglalt a pakolás. Amúgy eddig Torontóban éltem a szüleimmel, de elváltak, ezért Anyuval elköltöztünk. Én maradtam volna, de ő mindenképpen jönni akart. - magyarázta. Örültem, hogy nem kellett sokáig győzködni, hogy mondjon pár szót magáról. Mást se utálok jobban, mint amikor küzdeni kell azért, hogy ne haljon meg egy beszélgetés. Láttam rajta, hogy habozik, ezért rövidre zártam a dolgot. Lesz még időnk beszélni.
- Nos, erről én is mesélhetnék. De majd legközelebb, megint itt van Mr. Smith. Jut eszembe, Phoebe, a barátnőm, a hétvégén egy tanévnyitó bulit tart náluk. Ha van kedved, gyere el te is. Jó buli lesz. - Gondoltam meghívom, hiszen még új itt, nincs sok barátja. Phoebe úgyis megérti. Másrészt, egy bulinál nincs jobb hely ahhoz, hogy valóban megismerd a másikat.
- Még gondolkodok rajta, de köszi szépen a meghívást. - hálálkodott, majd elköszöntünk. Visszaültem a helyemre, és Vee szinte azonnal faggatózni kezdett.
- Na milyen? Jófej? Helyes? Mit gondolsz? Ajj, mondj már valamit!
- Ha hagynád, akkor mondanám. Szóval: igen, jófejnek tűnik. Annyit mondott, hogy a szülei elváltak, és az anyukájával költözött ide. Ennyit tudok róla. Viszont meghívtam a buliba, hátha van kedve ismerkedni a helyiekkel.
- Ez szuper ötlet! Jól tetted. - zárta le hamar a beszélgetést, mivel Mr. Smith elég csúnyán nézett ránk. A nap többi rész unalmasan telt. Csak úgy özönlött a sok gyerek a folyosón, amikor kettőkor végre hazaengedtek minket. Szerencsére mindössze 10 perc gyaloglásra lakok a sulitól, ezért hamar hazaértem. Apu és Emily még dolgoztak, Matt, az öcsém még suliban volt, a húgomért, Jeanette-ért csak fél 5-kor kellett mennem az óvodába, így - szokásomhoz híven - teljes hangerőn tombolhattam kedvenc bandám egyik legpörgősebb dalára. Szegény szomszédok!
-"It's like I'm the one you love to hate, but not today! So shut up, shu..."- üvöltöttem teli torokból, de abbahagytam a dalt a sor közepén, mert egy furcsa hangot hallottam az előszobából. Kirohantam, mire azt vettem észre, hogy Matt a hasát fogja a nevetéstől. Két röhögőgörcs közben ezt préselte ki magából:
- Ugye tudod, hogy oltárian szar a hangod, és az egész utca ezt hallgatja? Nem baj, majd szavazok rád az X-Faktorban...-majd ismét fetrengett. Na több se kellett, nekiálltam csikizni, mire ő visszatámadott. Elbohóckodtunk vagy 10 percig, mindketten könnyezve nevettünk egymáson. Nemhiába, mégiscsak jó, ha van az embernek egy öccse. Igaz, néha az agyamra megy, de az ilyen pillanatokért el lehet viselni.
Miután alaposan lenyomott Need For Speed-ben (meglátszik, hogy napi 2 órát játszik vele), együtt elmentünk Jeanette-ért. Mire hazaértünk, Apuék is hazaértek. Megvitattuk a nap fontos dolgait, kivel mi történt, majd fáradtságra hivatkozva elvonultam zuhanyozni, majd bezárkóztam a szobámba. Valójában elfáradtam, bár nem tudom, mitől. Elalvás előtt Chuck járt az eszemben. "Érdekes egy fazonnak tűnik, bár kétségtelenül kedves is egyben. Igaz, hogy nem ismerem még, de ezen minél hamarabb szeretnék változtatni." Ebben a tudatban merültem álomba.